|
:: őrsök :: Az őrsvezető és az őrs
Végül a cserkészcsapat felépítésében essék szó most a legkisebb, ám legfontosabb egységről, az őrsről. Az őrs élén az őrsvezetőáll, aki 3-4 évvel idősebb az őrsi tagoknál. Ez a 7-8 főből álló kis közösség, ahol mindenki fontos, ahol mindenkinek jut szerep, és mely, mint egy kis „banda” a gyerekek számára igazi életformává válik. Tudjuk, hogy fiatalkorban milyen nagy szükség van a gyerekeknek egymás társaságára, s mennyire igénylik az odafigyelést. A fiatalkorban, tevékenységre, teremtő cselekvésre vágyik a gyerek, s ebben a kis közösségben tudja az őrsvezető saját fiatal életkora miatt is megfogni a cserkészeket az alkotó munkának. Sok esetben az őrsvezető karizmái, lelkesedése lendíti tovább az őrsöt. A 10-16 éves korosztály az, ahol fontos a megkülönböztetés, kiemelkedés az átlag közösségből - ezt szolgálja az egyenruha, jelvények-, maga a csapat. A gyerekek szeretik és kívánják a titkosságot, a romantikát, mindazt, ami kirívó és nem szokványos. Szükséglet számukra a szabály és a törvény; de csak az a törvény köt, melyet maguk választanak, illetve önként elfogadnak. A gyerekek általában nem szívesen tanulnak, ha kifejezetten tanítani akarják őket, de minden leleményüket összeszedik, ha egy feladat megoldására van szükség. Ennek példája lehet az, hogy a kiképző foglalkozást rendkívül unottan végigülő őrs az előtáborban hatalmas igyekezettel és szorgalommal építette fel az őrsi sátrakat. Képzik magukat, ha valami felkelti az érdeklődésüket - itt a csomózás tudománya jutott eszembe. A gyerekek a csomózást hallva mindig megrémültek mindaddig, amíg ebből versenyt nem rendeztünk. Azóta természetesen nincs olyan új csomó, amit a cserkészek ne akarnának elsőre megtanulni. Nem szeretik, ha parancsolnak nekik, de kitartóak, ha valamit önként vállalnak. Ez a cserkész pedagógia alapja „a cselekedve tanulás”, mely a legintenzívebben hat a gyerekek lelki és pszichikai világára. Ez az a program, melyet Baden-Powell „nagy játéknak” nevezett, ahol az őrsök mérhetetlen ügyességgel és ambícióval látják el a nagyközösségnek, a csapatnak a szolgálatát. Ennek a nevelő feladatnak az elvégzéséhez van szükség jól képzett őrsvezetőkre, akik rátermettségükkel, lelkesedésükkel képesek a rájuk bízott fiatalok szellemi és fizikai fejlődését előmozdítani.
2004-04-20 |
|
|